VÁRADI VIKTOR FOTOGRÁFUS

Gondolatok az esküvőfotózásról

Ebben az átfogó írásomban az esküvő eseményein pontról-pontra végighaladva szeretném megosztani veletek azokat a gondolatokat, amik meghatározzák az ars poétikámat, az esküvő fotózáshoz való hozzáállásomat. Ezen keresztül egy kicsit jobban megismerhettek engem is, és bízom benne, hogy néhány hasznos új ismeretre is szert tehettek, ha fényképészt kerestek.


A készülődésről

Amikor 2005-ben felkértek életem első esküvő fotózására külföldi fotósok munkáit kezdtem el tanulmányozni, hogy felkészüljek a feladatra. Ott láttam először dokumentarista stílusú életképeket a készülődés pillanatiról, és ez a fajta megközelítés rögtön magával ragadott. Néhány kollégámmal együtt az elsők közt voltam az országban, akik itthon is meghonosították ezt a műfajt. Az esküvői készülődés mindig egy érzelmekkel teli, felfokozott lelkiállapotban zajló folyamat, amelyből egy jó fotográfus észrevétlenül tudja elkapni a meghitt, vagy éppen humoros pillanatokat.
Ha az esküvői fotósorozatra a nap történetének képi elmeséléseként tekintünk, úgy gondolom, hogy abból nem hiányozhatnak ezek az életképek sem.


A szertartásokról

Az elmúlt 13 évben számtalan felkezet és nemzet szertartásrendjét, hagyományait ismertem meg így mindig felkészülten, egy lépéssel az események előtt járva a legjobb pozícióból várva magabiztosan fogom tudni megörökíteni a legfontosabb mozzanatokat. Mindezt úgy kell megvalósítanom, hogy mozgásommal, jelenlétemmel ne zavarjam meg a szertartást, ne vonjam magamra a vendégek figyelmét, és előlük sem takarjam el a látványt. Ehhez úgy gondolom, hogy kellő rutinra, és visszafogott személyiségre van szükség.



A kreatív fotózásról

A kreatív beállított fotózás képei a legfontosabbak szinte minden pár számára. Éppen ezért vallom azt az álláspontot, hogy ennek a hármasban vagy egy segítővel kiegészülve négyesben töltött egy-másfél órának nem a fotográfus művészi önmegvalósításáról kell szólnia, hanem arról, hogy az adott pár igényeinek elvárásainak, vágyainak megfelelően a fotós a legjobb tudása szerint művészi igényességgel örökítse meg őket. Van aki a természetes környezetet kedveli, és van aki inkább épített városi tájba vágyik. Mindkettő működhet, de a legjobban azok a terek, amikhez személyesen is kötődtök, ami a stílusotokhoz a leginkább illik. Emellé biztosítanom kell számotokra egy olyan laza barátságos hangulatot, amiben fel tudtok oldódni ahhoz, hogy a fényképek természetesek legyenek.


 

A részletekről

Esküvőtökre készülő párként biztosan nagyon sok időt, energiát, és pénzt fordítotok arra, hogy minden részlet, kiegészítő, és dekoráció tökéletesen megtervezett a stílusotokhoz illő legyen. Fontosnak tartom azt, hogy ne csak pusztán dokumentálva legyenek ezek a részletek, hanem vizuálisan izgalmas formában rögzítsem Nektek őket örök emlékként.




A lakodalomról

A lakodalom és az esküvői buli időben a legnagyobb részét teszi ki a nagy napotoknak, éppen ezért szinte a legtöbb fotó is itt készül. Ilyenkor nyílik lehetőségem arra, hogy ne csak rólatok, hanem rokonaitokról, barátaitokról is őszinte érzelmekkel teli hangulatképeket tudjak készíteni.
Sokszor eszembe jutnak a világhírű magyar fotográfus Robert Capa szállóigévé vált szavai: „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel”. Benne kell tehát lennem a buliban testközelből, nem lehet a pálya széléről fényképezni ahhoz, hogy ezek a képek igazán élettel teliek legyenek, működjenek. Ugyanakkor hasonlóan az esküvő szertartásokhoz itt sem szabad túlságosan magamra vonnom a vendégek figyelmét ahhoz, hogy ezek a fotók spontánnak legyenek.



Az alkalmazott technikáról

Fotográfiát oktató tanárként diákjaimnak mindig azt szoktam mondani, a fényképezés olyan, mint a Forma-1. A legjobb pilóta sem fog tudni versenyt nyerni egy technikailag gyengébben kivitelezett autóval, ugyanakkor biztosan jobb helyezést ér el vele, mint a kevésbé tehetséges csapattársa ugyanazon járművel. A legjobb autókat vezető pilóták közti erőviszonyokat pedig egyértelműen az emberi képességek döntik el. Szükséges tehát a csúcsminőségű technológia háttér, de legalább olyan fontos az emberi tényező ahhoz, hogy valaki jó esküvői fotós legyen.


Az utómunkáról

A digitális nyers kép utómunka nélkül olyan mintha a filmre dolgozó fényképészként a legolcsóbb nyersanyagot használnánk, és azt a legáltalánosabb fotólaborban hívatnánk elő. Minden digitális képpel foglalkozni kell tehát, hogy a végeredményében professzionális legyen. Olyan eljárásokat alkalmazok csak, amiket egy tudatos analóg fotós is el tud érni a megfelelő filmválasztással, és hozzáértő labormunkával.


Mindig vannak aktuális trendek, amik a képek színvilágát meghatározzák, de egy több éve pályán levő fotósnak úgy gondolom ezeket csak finoman szabad beengedni saját stílusába, sokkal fontosabb az, hogy egyedi csak rá jellemző egységes, és kortalan képi világot alakítson ki magának.



Before-After


Én ezen elvek és gondolatok mentén dolgozok, alakítottam ki saját stílusomat. Bízom benne, hogy írásommal segíteni tudtam Nektek, hogy egy kicsit megismerjétek az esküvői fényképezés világát, és hasznos információkat kaptatok arról, hogy milyen részletekre kell odafigyelnetek, ha fotóst kerestek nagy napotok megörökítésére.

© Váradi Viktor 2018.